Sikeresen működik a Fehérvári Civil Központ a megyeszékhelyen

2012 nyara óta működteti a Fehérvári Civil Központot a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft. Ez alkalomból tartott sajtótájékoztatót Borján Péter, a Kft. ügyvezetője, Róth Péter alpolgármester, és Ruff Tamás, az Echo Szociológiai Kutatóintézet adatfelvételi vezetője.

sikeres a civil központ

„Székesfehérvár Önkormányzata a megyeszékhely több pontján biztosít helyiségeket, infrastruktúrát civil szervezeteknek, ezzel is segítve működésüket. Fontosnak tartjuk a civil szféra támogatását, hiszen jó célokért, gyakran önkéntes munka keretében jutnak el emberek csoportjaihoz és ők segítik Önkormányzatunkat is abban a törekvésében, hogy Székesfehérvár a közösségek városa legyen. A széleskörű összefogáson alapuló együttműködésekre lehet igazi helyi közösséget építeni. A szervezetek sokszínű tevékenységek folytatnak a városban, de az közös bennük, hogy szükségük van a működésüket segítő szakmai és technikai szolgáltatásokra egy-egy projektjükhöz, vagy éppen alaptevékenységükhöz. Ebben nyújt segítséget a Fehérvári Civil Központ.” – fogalmazott Róth Péter alpolgármester.

Az épületet a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft. műköteti. A cég szakmai segítségen és tanácsadáson túl az egyszerű irodáktól kezdve a színházteremig különféle funkcióra felhasználható termeket is tud biztosítani ahhoz, hogy ellássák szolgáltatásaikat a civil szervezetek, vagyis tökéletesen ki tudja szolgálni a felmerülő helyigényeket. 2012 nyara óta 33 egyesület, alapítvány vett igénybe tárgyalóhelyiséget, 23 szervezet a rendezvénytermeket, 15 szervezet pedig folyamatosan használja az irodahelyiségeket, ezen túl állandó kiállításoknak is helyet ad a ház és egy oktatási intézmény veszi igénybe az oktatótermet. A tárgyalóban 683 órát töltöttek a civilek, a rendezvénytermet 238 órán át, rendezvényekhez kapcsolódó termeket 69 órán át vettek igénybe. A központ üzemeltetője folyamatosan újítja fel a helységeket, közösségi tereket, erre eddig körülbelül 3 millió forintot költött. A munkálatokban sok segítséget nyújtanak a bent lévő szervezetek önkéntesei is. – ismertette Borján Péter ügyvezető.

2012. december 14-17. között készített egy felmérést Székesfehérvár lakói körében az Echo Innovációs Műhely. A kutatás arra kereste a választ, hallottak-e a megyeszékhelyen élők a Fehérvári Civil Központról és jártak-e már ott. Ruff Tamás adatfelvételi vezető ismertette a 300 fős, reprezentatív telefonos kutatást, amelyből kiderült, hogy a fehérvári felnőtt lakosság 43 százaléka hallott arról, hogy Székesfehérváron a volt Technika Házában Civil Központ működik.

Akik hallottak a Civil Központ működéséről, 24 százalékuk már járt is az épületben. A teljes lakosság arányában nézve ez azt jelenti, hogy minden tizedik fehérvári lakos megfordult már legalább egyszer ebben az új intézményben. Az eredmények azt mutatják, hogy a férfiak, a 35-59 év közöttiek és a diplomások látogatják nagyobb arányban a Fehérvári Civil Központot.
Mindezek tükrében megállapítható, hogy sikeresen működik a városban a Fehérvári Civil Központ. A szervezetek használják az épület nyújtotta adottságokat, igénylik a szakmai szolgáltatásokat, a megyeszékhelyen élők nagy része pedig hallott arról, hogy működik a Központ, és minden tizedik városlakó járt is már az épületben.