Megnyílt a Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda

A Sziti Szociáis Egyesület, a Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány és a Szabadművelődés Háza konzorciumi partnerségében valósult meg a TÁMOP- os Pont Neked – Ifjúsági és kábítószer prevenciós szolgáltatások fejlesztése Székesfehérváron című projekt. Ennek keretében nyílt meg a Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda, melyet november 13-án adtak át a Fehérvári Civil Központban.

kaptar_kicsi1

Az eseményen részt vett Ruff Tamás szociológus, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, dr. Mihalovics Péter miniszteri kabinetfőnök Domokos Tamás, a Sziti Szociális Egyesület elnöke, és Rózsás Ildikó, a Prevenciós Iroda vezetője.

A polgármesteri megnyitóban szó esett a házról is, melyet nem a város, hanem a civilek üzemeltetik. Dr. Cser-Palkovics András azt is elmondta, hogy a Diáktanács kérése volt egy közösségi tér ltrehozása a fiatalok számára. Dr. Mihalovics Péter pedig köszöntőjében az ifjúságról és a kábítószerekről, a drogstratégiáról beszélt. Elmondta, hogy az eredményesség érdekében a gyakorlati megközelítés szerint öt pont vezet a helyes úthoz: 1. Meg kell hallgatni a fiatalokat, 2. Hiteles személyek általi kommunikáció (pl. egy DJ bevonása), 3. Partnerség kialakítása, 4. Az önkormányzatok, a civil szervezetek és az alapítványok részvétele, 5. A szülők és az iskola részvétele. Említést tett arról is, hogy sikeres városhoz feltétlen szükség van sikeres ifjúsághoz.

Ruff Tamás elmondta a pályázattal kapcsolatban, hogy már sok projekt van, ami már a szektorok közötti együttműködésből fakad. Ezt a programot együtt kezdte meg a Sziti Egyesület, a Zöld Alma Alapítvány és a Szabadművelődés Háza.

Domokos Tamás mutatta be a projektet. Beszélt az ifjúsági és kábítószer-prevenciós szolgáltatások várható jövőjéről. Ő is kiemelte az ágazatok közötti együttműködést, melynek eredményeképpen létrejöhetett a Kaptár Iroda, de idáig hosszú út vezetett. Az ifjúsági irodák az 1980-as években indultak be, francia minta alapján. Fő célként a fiatalok felnőtté válási folyamatának segítését nevezte meg (ifjúság alatt 12-13 éves kortól 30 éves korig terjedő korosztályt ért), továbbá a prevenciót, a foglalkoztatást említette, valamint azt a célt, hogy Székesfehérvár „iskolaváros” legyen, a végzett fiatalok maradjanak is itt.

Rózsás Ildikótól hallhattuk a megnyíló Iroda bemutatását. Elmondta, hogy a június óta egy Mobil Irodát is működtetnek, amellyel a fehérvári lakótelepeket járják. A Sziti 2009 óta létezik, azóta folyamatos az eszköz- és humánerőforrás-bővülés, így mostanra teljes körű szolgáltatást tudnak nyújtani. A munkában szociális munkások és ifjúságsegítők is részt vesznek. Beszélt a Mobil Iroda egyik sikeres programjáról, Palotavárosban, Halloween-esttel, kosárlabdázással, bowlinggal. A Kaptár 10:00-18:00-ig tart nyitva, pályaválasztás segítésével is foglalkoznak, de dolgozik itt addiktológus és pszichológus is, valamint online is elérhetőek. Két önkéntesük is van.

A bemutatást workshop követte, itt elhangzott, hogy a lakótelepi fiatalok programja már működik Palotavárosban, Tóvárosban és Maroshegyen. Ez volt a második workshop.  Célja a fehérvári szakmai hálózat felfedezése, kommunikációs kapcsolat fenntartása, az ifjúsági kohézió újragondolása. A biztonságos szórakozásról fog szólni a következő workshop, amelyen Kismarty-Leckner Gábor, az Alba Bár vezetője is beszélni fog. A bűnmegelőzéssel kapcsolatos kutatás most zárult le a Csillagkapu részeként.

A Kaptár Iroda segítséget vár a fiatalok behívásában, gyűjtésében, valamint partnereket keresnek, akikkel együttműködve lehetne a szolgáltatást nyújtani.

Domokos Tamás kérése volt mindenkihez, hogy küldjenek visszajelzéseket az Ifjúságsegítők kézikönyve című tankönyvvel kapcsolatban, hogy miért nem jó. Újraírják, és tavaszra készül el. Eddig csak felsőfokú képzésben használták, de most át szeretné alakítani gyakorló szakemberek számára.

Felmerült még kérdés a fiatalok fogadásával kapcsolatban. A helyszínen is szeretnék őket elérni, ezért szeretnének több közösségi teret létrehozni, ifjúsági szolgáltató pontokat beindítani a város különböző helyszínein. Tóvárosban és Alsóvárosban mindenképpen lesz ifjúsági pont. A pontok lehetséges helyszíneit még kérdések övezik, Grósz Ákos felajánlotta, hogy a Feketehegyen található falmászó terem is lehetne ilyen pont. Felmerült a pontok vidéken való létrehozása is, akár az IKSZT pontjain. Szóba került a fiatalok foglalkoztatásával kapcsolatos új rendelet is, aminek köszönhetően már nem kapnak startkártyát, hanem pontokat kapnak az elvégzett önkéntes munkákért. A Fiatalok Fehérvárért program foglalkozik azzal, hogy kinek van szüksége fiatal, aktív munkaerőre. Az ifjúsági pontok lehetséges helyszínével kapcsolatban érkezett az ötlet, hogy ahogy régen a trafóházakat lehetett így hasznosítani, most a hőközpontok állnak üresen a paneltelepek közepén.

Felszólalt a Kaptár programjával kapcsolatban Beregnyei Beáta gyermek- és ifjúságvédelmi koordinátor (Fehér Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala) felszólalt, és felajánlotta együttműködését.

Az önkéntesség témaköre is terítékre került, az önkéntesek képzésével kapcsolatos kérdések, a mikéntek, és, hogy hová lehet és érdemes önkéntesként menni. Felvetült az igény egy akkreditált képzésre, valamint egy akkreditált listára is hogy kikhez érdemes fordulni.

A megnyitott Kaptárról az érdeklődők a kap-tar.hu oldalon tájékozódhatnak.