Illünk és beilleszkedünk – kísérleti foglalkoztatási program indul

„Illünk és beilleszkedünk!” címmel indít innovatív, kísérleti foglalkoztatási programot a székesfehérvári kistérségben a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete és a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány. A konzorciumi partnerségben, az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt hetven megváltozott munkaképességű ember számára nyújt OKJ-s képzéseket, és segítséget abban, hogy újra munkát találhassanak.

A 200 millió forint összértékű projekt a LÁRKE és a CICE együttműködésében, az Európai Unió támogatásával valósul meg 70 fő bevonásával. A program célja az álláskeresők képességeinek, készségeinek feltárása, fejlesztése, énképének munkavállalásra való alkalmassá tétele mentális támogatáson keresztül és a munka világába történő beilleszkedés elősegítése.

 illunk2

A szerda délelőtti projektnyitó rendezvényen részt vett dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere. Köszöntőjében úgy fogalmazott: bár az „Illünk és beilleszkedünk!” projekt nem önkormányzati támogatással valósul meg, Székesfehérvár mindenképpen üdvözli és támogatja a kezdeményezést, hiszen a város kötelessége a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának elősegítése, és ez a program pontosan erről szól. Elmondta: jelenleg összesen 30 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak a Polgármesteri Hivatalban és a Városgondnokságon. A város a jövőben arra törekszik, hogy ez a szám – a nyugat-európai és skandináv példákat alapul véve – jelentősen növekedjen. Székesfehérvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy a sajtótájékoztatónak a Hatpöttyös Étterem ad helyet, amely kiváló példát mutat arra vonatkozóan, hogyan lehet magas színvonalú szolgáltatást működtetni megváltozott munkaképességű dolgozókkal.

Szokó Zsolt, a LÁRKE elnöke a program kapcsán elmondta: az egyesület az elmúlt időszakban tudatosan pozicionálta újra a tevékenységét, mivel rájöttek arra, hogy a különféle fogyatékossággal élők az élet számos területén azonos problémákkal küzdenek. Éppen ezért a LÁRKE mindent megtesz, hogy az érintettek minél szélesebb rétegét érje el projektjeivel: így például az „Illünk és beilleszkedünk!” program sem csak látássérültek számára kínál lehetőségeket, hiszen a megváltozott munkaképességűek sokkal szélesebb rétegét célozza meg. Gyergyói Ildikó projektmenedzser arról adott tájékoztatást, hogy a képzésben résztvevők milyen juttatásokra számíthatnak, hiszen a projektnek ez is fontos eleme. Elmondta: a képzés teljes időtartama (10 vagy 11 hónap) alatt folyósított képzési támogatás összege 77.000 forint havonta, amiből 61.600 forint kerül képzési hónaponként kifizetésre. A tanulmányok sikeres befejezését követően pedig a képzési hónaponként – a jogszabályoknak megfelelően – visszatartott 15.400 forintot egy összegben fizetik ki. Ezen kívül a projekt résztvevőinek utazási költségtérítést, valamint napi egy alkalommal hideg étkezést biztosítanak.

A nyitórendezvényen Hortolányi Zsuzsa szakmai vezető (LÁRKE) ismertette a projekt alapvető céljait. Kiemelte, hogy a képzést megelőzően a LÁRKE szakemberei felmérik a jelentkező képességeit, készségeit, munkatapasztalatait és munkavállalási elképzeléseit, hogy a legmegfelelőbb képzésbe irányíthassák a jelentkezőket. Hangsúlyozta, hogy a projekt elsődleges feladata nem a munkaerő közvetítés, hanem az, hogy az akkreditált képzések és különféle mentális tréningek elvégzése után a résztvevők erőt és lehetőséget kapjanak arra, hogy ismét munkát vállalhassanak.

 illunk3

A projekt megvalósításában konzorciumi partnerként részt vevő Civil Centrum Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője, Farnady Judit örömét fejezte ki, hogy Székesfehérváron megvalósulhat egy ilyen program. Mint mondta: a CICE korábbi években kialakított stratégiájába jól illeszkedik a projekt, mind a munkaerőpiaci, mind pedig a szervezetfejlesztési lehetőségek miatt. Nem utolsó sorban azért, mert a képzések résztvevőinek munka kipróbálási lehetőséget is biztosít a projekt, ami folyamatos együttműködést igényel a munkáltatókkal.

illunk4