„HelloWork – NÓRA PONT” szakmai nap – 2014. június 25

A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány 2014. június 25-én, szerdán „HelloWork – NÓRA PONT” szakmai napot szervez a Fehérvári Civil Központban, Székesfehérváron. 

Közreműködőik segítségével interaktív módon járják körbe a munkaadók, a munkaerő-piaci szolgáltatók előtt álló aktuális kihívásokat, az érintettek részvételével.

A bevezető előadások során témáik között szerepel a női érdekvédelem és esélyegyenlőség, a nők munkaerőpiaci helyzete Fejér Megyében, a szektorközi, ágazati együttműködés kihívásai és lehetőségei. Bemutatkozik a „NÓRA – HÁLÓZAT”, a nők elhelyezkedéséért és esélyegyenlőségéért, valamint a Székesfehérváron induló NÓRA – PONT, mely a kisgyermekes, GYES-ről, GYED-ről visszatérő nők, 50 év feletti nők, valamint a megváltozott munkaképességű nők munkába állását kívánja elősegíteni.

Az előadások után a résztvevők interaktív beszélgetésen cserélik ki gondolataikat, tapasztalataikat a foglalkoztatási kérdésekről, a felvezető előadások nyomán, bízva abban, hogy az elhangzottak hasznos megoldási javaslatokat jelenthetnek a jövőre nézve.

A program célja az is, hogy a civil, állami és a gazdasági szférából érkező résztvevők kapcsolataikat bővíthessék, megerősíthessék, közvetlen módon kerüljenek kapcsolatba az érintettekkel.

A „HelloWork” nevű projektben, a NÓRA – PONT bevezetésében kiemelkedő együttműködő partner: a Fejér Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház.

A „HelloWork” – NÓRA – PONT szakmai napra ide kattintva regisztrálhat.

A programra 60 jelentkezőt tudnak fogadni. A jelentkezés elfogadásáról automatikus visszajelzést küldenek. 

További információ Horváth Eszter Szonja elérhetőségein: Tel: +36302200083, email: eszter.civilcentrum@gmail.com, vagy személyesen 9-16 óra között, Civil Centrum Alapítvány, Várkörút 44.

A programot 2014. június 25 – én 9 – 13 óra között valósítjuk meg.

Helyszín: Fehérvári Civil Központ, 8000, Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

 

SKMBT_C28014061809360