Fehérváron is megnyílt a Kontaktpont ifjúságsegítő hálózat

 Az Új Nemzedék Plusz program intézményfejlesztésének eredményeként  az ifjúságsegítéssel foglalkozó Kontaktpont újabb irodája nyílt meg Székesfehérváron, az Ady Endre utca 5. szám alatt. Az irodában, amely a Várkapu utca felől közelíthető meg, hiteles információkkal, személyes és professzionális tanácsadással segítik a fiatalok továbbtanulását, pályaválasztását, karriertervezését.

kontakt3

 Történelmi környezetben, Székesfehérvár egyik legforgalmasabb pontján nyitotta meg kapuit az ifjúsági és civil kezdeményezések gyűjtőpontjaként is funkcionáló Kontaktpont iroda. A 18 megyei és két fővárosi irodából létrejövő hálózat célja, hogy segítse a fiatalok eligazodását oktatási, életvezetési és pályaválasztási kérdésekben.

kontaktjo

 „A kontaktpontok munkatársai ifjúságsegítő munkájuk révén a problémák hétköznapi helyszíneire is ellátogatnak. Iskolákban, fesztiválokon, fórumokon, rendezvényeken keresik meg a fiatalokat, akik saját környezetükben a legkényelmesebb módon kaphatnak válaszokat, tanácsokat életviteli kérdésekben” – emelte ki Dr. Mihálovics Péter, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos. Elmondta, hogy a mintegy 60 felkészült ifjúságsegítő szakembert foglalkoztató hálózat hiteles információkkal, személyes és professzionális tanácsadással segíti a fiatalok továbbtanulását, pályaválasztását, karriertervezését.

 A minden megyeszékhelyen felállítandó irodák az oktatási intézményekkel és ifjúsági civil szervezetekkel szoros együttműködésben és a helyi ifjúsági kezdeményezésekkel összefogva sajátos összekötő ponttá, befogadó kreatív térré alakulnak a fiatalok hétköznapjaiban. Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője életerőt és merészséget kívánt az irodát működtetőknek, kiemelve, hogy a Kontaktpontban dolgozó fiatalok erőt meríthetnek a bejárat mellett található Varkocs szobor szellemiségéből, amely a bátorság emlékműve. „Ma itt egy új iroda nyílik, és Székesfehérvár új nemzedéke birtokba veszi ezt a belülről szépen felújított helyiséget. Azt kívánom, hogy a fiatalokban legyen életerő és életöröm. Legyenek bátrak és merészek, tekintsenek ki az ablakon és merítsenek erőt Varkocs György és csapata példájából.” – ezekkel a gondolatokkal kívánt sikeres munkát Vargha Tamás.

„Székesfehérváron a fiatalok érdeklődőek, fontosnak érzik, hogy részt vegyenek a város életében, és javaslataikkal hozzájáruljanak a fejlődéshez. Fontos, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, megadjuk azokat a lehetőségeket és eszközöket, amikkel a fiatalok információhoz juthatnak. Ezeken keresztül döntéseiket meg tudják hozni. Ez az iroda, ahol kortársak várják az ifjúságot, ezt a célt szolgálja.” – mondta dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hozzátette: „A Kontaktpont egy műemlék jellegű házban működhet a Belváros szívében. A fiatalok példát mutatnak azzal, hogy nemcsak belakják ezt a helyet, hanem belülről már megújították, és a terveik között szerepel az épület külső felújítása is. Ez méltó a városhoz, a város fiataljaihoz.”