Bartos Erika: Őrangyal – Mesék az elfogadásról

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának 25. évfordulójára rendezett ünnepségen mutatták be Bartos Erika, az ismert meseíró és illusztrátor új kötetét a fogyatékkal élő gyerekek és kortársaik közötti kapcsolatról – támogatva egyúttal a Szeretetszolgálat e téren végzett munkáját.

A segítő könyvek népszerűségnek örvendenek a kortárs gyerekirodalomban: különféle korosztályok életproblémáira kínálnak képes-mesés megoldást úgy, hogy gyerek és szülő a lapozgatás során képes beszélgetni a nehézségről, a tennivalókról. A bili-, cumi-, tesóügyes könyvek világán túl szerencsére vannak érzékenyebb kérdésekkel, betegséggel foglalkozó munkák is: Bartos Erika ilyen kötetekkel lépett olvasóközönsége elé az elmúlt években. Segítő köteteit nem kereskedelmi céllal, hanem kórházak, gyógyító központok felkérésére adományként készítette el: a daganatos és leukémiás, valamint szívkatéterezésre, illetve szívműtétre váró kis betegeknek és családjaiknak szánt munkáiban játékos-mesés eszközökkel ábrázolja a betegség és a gyógyítás folyamatát.

Az Őrangyal – Mesék az elfogadásról első történetében a kerekesszékhez kötött Somát osztálytársai kinevetik, mert szeretne szerepelni az osztály közös táncprodukciójában – végül maguk is kerekesszékbe ülnek, és együtt táncolnak-gördülnek a kisfiúval. A második történet főhőse a látássérült óvodás, Lili, aki véletlenül felborít egy kockavárat. Az ovisok megtudják, hogy Lili a kezével lát, és rájönnek, hogy a sötétben ő eszi meg legügyesebben a csokitortát. A hallássérült Misi a kertjükbe repülő focilabda révén tesz szert új barátokra, akik tökéllyé fejlesztik pantomimjátékukat annak érdekében, hogy Misi megértse, mi is történt a labdájukkal. A negyedik történet a kiskamasz Domáé, aki súlyos testi fogyatékkal élő, forrón szeretett kishúga kórházba kerülésekor ismeri fel: milyen sokat jelent számára Viola.

img.php
A szerző szerint tehát mindenki ügyes valamiben; és amikor a gyerekek saját beleérző képességüket kreatívan kezdik használni a probléma megoldása érdekében, azt is felismerik, hogy empátiájuk legfontosabb eleme a szeretet. Kiderül, hogy fogyatékkal élő barátjuk vágya egyáltalán nem a sajnálat, hanem az elfogadás és az azonos bánásmód.

A történetekben közös motívum, hogy egy-egy ügyetlen mondat váltja ki a megbántottság érzését a fogyatékkal élő gyerekből. Izgalmasan árnyalt jelenet, amikor Lili vigasztalhatatlanul sír: ilyet nem láthattak az ovisok, hiszen óvónéni vagy édesanya karjaiban minden gyerek megvigasztalódik. De Lili nem, sőt, édesanyja is szomorúan kíséri haza az oviból. Van tehát min törnie a fejét a Süni-csoportnak.

Az első három történet kedves tanmese a komolyabb kérdésfeltevéssel szolgáló negyedikhez képest, amely a felnőttek számára is mélyen elgondolkodtató problémát feszeget. A tizenkét éves Doma és beszéd- és mozgásképtelen kishúga között erős a lelki kötelék, és a kislány hirtelen kórházba kerülésekor Domát ismeretlen érzések zaklatják fel, nem tud mit kezdeni sajgó szívfájdalmával. Bartos e ponton tökéletesen ragadja meg a kisfiú belső monológját: „Viola hiánya olyan, mintha egy óriási űr tátongana itt bennem. Koromfekete mélység.” A kiskamasz Doma hirtelen felnő, rálát élet és halál mezsgyéjére, és veszteségélménye által érti meg a szeretet lényegét. Életének e fordulópontján érkeznek barátai islerrel a vigasztalására… Nem csoda, ha elsőre nem könnyen értik meg egymást.

És a valóságban mit kezdenek a barátok, osztálytársak, pedagógusok ezekkel a felfoghatatlan érzésekkel? Vajon a fogyatékkal élők világának ismeretlensége mennyire tartja távol a körülöttük élőket attól, hogy közeledjenek, hogy értsenek? A szerző optimista világlátásában mindenfelől jó szándék és segítőkészség fakad: felbukkan a kreatív óvónéni, a segítőkész tanár, az intelligens apuka, aki segít, megold és magyaráz. Mind közül talán pont a gyerek Doma a leghitelesebb figura – aki lelkének legmélyebb rétegeiben kényszerül megélni a fogyatékkal élő embertárs helyzetét.

Bartos Erika kedves, kerekfejű figuráinak egyformasága itt most azt a pozitív üzenetet hordozza: a fogyatékkal élő szereplők pont olyanok, mint a barátaik, nincs különbség közöttük. Mert ugyan mi más is lehetne e segítő könyv célja, mint hogy mintát mutasson arra, hogy a fogyatékkal élő gyerek környezetében mindig van másik viselkedési mód, mint az elfordulás, a nemtörődömség vagy a gúny.

Bartos Erika történetei a beleérzésről, az őszinte kapcsolatokról és az elfogadásról szólnak, amelyből csak öröm fakadhat. Arról, hogy felebarátként megtanulhatunk a másik szemével látni, fülével hallani, beteg testével mozdulni. A gyerekeknek ez természetesebben megy, mint a felnőtteknek – az elfogadás meséi így nekünk, mesélő felnőtteknek is szólnak.

(Bartos Erika, Őrangyal – Mesék az elfogadásról. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadása, 2014, p. 96)